Mi kell a Nőnek!

Mi kell a Nőnek!

A Jóságról ....

2017. március 26. - Szandra L.Christina

Tehát, ha végre megszabadultunk , az eddigi életünk negatív terheitől, és már nem kell tovább cipelnünk őket, végre kihúzhatjuk magunkat. Többé már nem nyomja semmi  a vállunkat. Hamarosan a mérlegünk is kevesebbet fog mutatni...de erről majd még később. Ennél van egy sokkal fontosabb amivel elsőként foglalkoznunk kell, mégpedig a Jó Nők Birodalmának ALAPKÖVE - A JÓSÁG13.png

 Coco Chanel egyszer azt mondta: "Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel, és szíveddel kell kezdened , mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni! " Ő volt a  divat történelem egyik legrafináltabb Nőszemélye. Tehát már az 1920-as években felhívta a Női társadalom figyelmét erre a nagyon fontos momentumra, még is azt gondolom lassan 100 év alatt sem sikerült ezt kellőképpen megértenünk. Sőt sajnos az idő múlásával a modern korban egyre inkább a felszínes dolgok helyeződnek előtérbe. És ez csak egyre rosszabb lesz. Elnézve az embereket, sajnos azt látjuk,  hogy a magyar mentalitás részévé vált a nagyképűség, az önzőség , és az egymás lenézése. Csak ha az interneten nézünk szét. Azt látjuk, hogy ha bárki hibát mer véteni, vagy nem ugyan az a véleménye mint másoknak, esetleg csak mert szimplán más mer lenni mint mások, - azt tömegesen,  kegyetlenül megrohamozzák, élvezettel hordják le a sárga földig, és azonnal a földbe döngölik. Mintha minden örömüket mások kárából lelnék. A mindennapi életünkről, a munkahelyünkön, a buszon, az utcán vagy a közértben már ne is beszéljünk. Egyre inkább kiveszik belőlünk az emberség. Hát ez az első PONT ahol az "IGAZI NŐ" különbözik a többitől . A "Jó Nővé" csak akkor válhatunk ha a Jóságunk már a lelkünk mélyéből sugárzik. Váci Mihály ezt mondta: És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy, s egy tekintetük elhitesse véled: szép dolgokért élsz - és érdemes élned.

Ez is csak egy döntés. Ha már úgyis kitöröltünk minden negatív emléket és gondolatot az elménkből....- most egy pillanat alatt töröljük a rosszat a lelkünkből is. A jósághoz nagyon könnyen hozzá lehet szokni , ugyanis ha elkezdjük alkalmazni, boldogság költözik a lelkünkbe. Vedd észre a kedves öreg nénit aki fel akar szállni a buszra és nyújtsd neki segítő kezedet. Kedves mosolyát látva szeretet költözik a szívedbe és már észre sem fogod venni a puffogó rúzsos fogú öreglányt aki azért követelőzik, hogy valaki azonnal adja át neki a helyet. Tanuld meg kizárni a rosszat, és észrevenni a jót. Wass Albert mondta : " Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt."

A " Jó Nő " fogalmának számomra egyik legkedvesebb megtestesítője Diana Frances Spencer vagyis Diana Hercegnő. Nem csak azért vagyok elfogult, mert volt szerencsém még életében személyesen vele találkozni  ( ezt majd egyszer elmesélem :) hanem mert hihetetlen szerénysége és embersége egyszerűen mai napig lenyűgöz. Valaki aki a rangja és a hírneve ellenére is jó ember tudott maradni. Imádta  a divatot, mindig stílusosan öltözött, jóságával együtt egyszerűen Csodálatos NŐ volt .Ezt mondta egyszer:

 „Úgy gondolom, hogy a legnagyobb kórság, amitől a világban a legtöbben szenvednek manapság, hogy az emberek nem érzik szeretve magukat. Tudom, hogy csak egy percre adhatok szeretet, vagy éppen egy félórára, egy napra, egy hónapra, de tudok adni. Nagyon boldog vagyok, hogy erre képes vagyok, mert ezt akarom tenni.”

„Az élet tele van üres fecsegéssel és szappanbuborékokkal, amelyek szétpukkannak. Két dolog azonban biztosan szikla lehet: a kedvesség és a jóság, amit mások iránt tanúsítunk a bajban, és a bátorság, amellyel a saját gondjainkat kezeljük.”

„Tégy kedves gesztusokat anélkül, hogy viszonzást várnál, abban a biztos tudatban, hogy egy nap talán valaki hasonlóan kedves lesz hozzád.” 

   3.jpg

Tehát meg kell értenünk, hogy a nem véletlenül mondják, a szépség belülről fakad..... 

Ha úgy érzed készen állsz a változásra, gyere velünk a "Jó Nők Birodalmába".

Kövesd a MI KELL A NŐNEK BLOGJÁT .

Szandra L. Christina

A Jó Nők Birodalma / Első fejezet

Amennyiben elhatároztuk, hogy a Változás útjára lépünk , első lépésként el kell engednünk minden rosszat, ami az eddigi életünkben végig kísért. Ehhez eleinte folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat az egyik legfontosabb tényre,mégpedig, hogy - EGYETLEN EGY ÉLETÜNK VAN, és ,hogy csak MI MAGUNK DÖNTHETJÜK El, hogy milyen minőségben éljük le azt. Tudom,hogy már annyit halljuk, hogy egy elcsépelt közhely, de talán pont ezért is siklunk el fölötte olyan könnyedén.Pedig ez az egyik legnagyobb hiba amit egy ember elkövethet, saját maga ellen.

Ha tudatosítottuk magunkban, hogy végleg elfogyott a halogatásokra szánt időnk, akkor elkezdhetjük lerombolni magunkban azt a helytelen negatív ÉNKÉPET amit hosszú idő alatt,a saját magunkban egy nagy és erős várrá felépítgettünk. Le kell bontanunk, minden egyes rossz és gonosz téglát amit a negatív emlékek habarcsa jó erősen összetart bennünk.És,hogy hogyan? - nagyon egyszerű! Végleg ki kell zárnunk őket az életünkből, ugyanis NINCS MÁS VÁLASZTÁSUNK . Nem adhatjuk meg a rossz gondolatoknak azt az örömöt, hogy élve felfaljanak bennünket. Ne időzzünk rombolással túl sokat...teljesen fölösleges....Ha meghoztuk a DÖNTÉST, kártya várként omlik össze egy pillanat alatt.

A Jó Nők Birodalmát saját magunknak kell felépítenünk. Viszont van egy jó hírem!Jó kedvben,boldogságban és örömökben fog eltelni az építkezés! :)

Ha készen állsz a változásra, kövesd a MI KELL A NŐNEK blogját! ;)

Szandra L. Christina

img_6556.JPG

Tovább

A változás útja ....

Mint általában minden Nőnek, az én utam is hosszú volt és rögös...Sajnos én sem születtem magabiztos, önbizalommal jól ellátott Nőnek. Az elégedetlenség kisördöge, hosszú éveken keresztül üldögélt az én vállamon is.Talán a társadalom rossz beidegződései, a szülők és a tanárok rossz hozzáállása a gyerekekhez, sajnos azt eredményezi, hogy rengeteg kisebbségi komplexusos fiatal indul neki a nagyvilágnak. Ki ezért ki azért....ki túl husis, nagy cici, kerek fenék.....ki nem állhatja a vékony fogpiszkálót...(na ez voltam én :D) akinek, se cicije sem feneke......és igazából pont semmivel sem jobb a helyzete mint annak aki egy kicsit kerekebb.....Az első és legfontosabb, hogy rá tudjunk lépni arra a bizonyos útra, hogy megértsük, - mindannyiunknak egyformán vannak,problémáink, az már csak részlet kérdése,hogy kinek mi. Szóval először is, meg kell szabadulnunk, azoktól a visszatartó sztereotípiáktól, hogy a szomszéd csajnak márpedig sokkal könnyebb mert neki nincsenek nagy mellei,...Aztán szépen megnyugtatjuk magunkat, hogy mi sokkal nehezebb helyzetben vagyunk mint mások, és szépen folytatjuk tovább a kitérdesedett nadrágunkban az összefogott hajunkkal az elégedetlen mindennapjainkat....titkon abban reménykedve,hogy ez majd egy nap,valamilyen csoda folytán megváltozik.Pedig sajnos el kell, hogy keserítsek mindenkit! Magától soha semmi nem fog változni. Már soha többé nem leszel olyan fiatal mint amilyen ma voltál. Egy életünk van, és az sajnos hamar elmúlik. Nincs annál szomorúbb,hogy ha egy Nő tisztelet és megbecsülés nélkül él le egy életet. Már pedig,mint ahogy azt már tudjuk, ameddig nem tanuljuk meg tisztelni és szeretni magunkat, addig sajnos mások is nehezen találják meg bennünk azt ami szerethető. Meg kell ismerned magad, szembe kell nézned magaddal, azzal aki a tükörből néz vissza rád, és azzal aki valójában te vagy - ott mélyen legbelül. Mi megmutatjuk a változás útját. Ha elhatároztad, hogy készen állsz.... gyere velünk  

.....kövesd a Mi kell a Nőnek Blogját.

Szandra L. Christina

img_6550.JPG

Tovább

1.Bemutatkozás - Szandra L.Christina - Stílus Tanácsadó

Szandra L. Christina vagyok , harminc éves....döbbenetes ezt így leírni :D Igazából ebben a pillanatban szembesültem vele...Eddig még soha nem írtam le sehová :D. Valahogy az ember harminc éves koráig, legbelül tényleg komolyan azt gondolja, hogy soha nem öregszik meg. Ezzel így voltam én is. Eddig a pillanatig....:D 

Persze semmi nincs veszve, mert mint tudjuk minden kornak meg van a szépsége. Talán ez az egyik kulcsa az boldog élet kapujának. Most már csak a kaput kéne megtalálni, ami nem egyszerű, de a jó hír , hogy ismerjük az oda vezető utat, és én szívesen segítek odatalálni .

Budapesten születtem a 80-as évek közepén amikor ez a csodaszép ország ébredezni kezdett a mély altatásból,és lassacskán nyitogatni kezdte szemeit a nagyvilágra. Mire véget értek őszinte gyermek éveim, és én is felébredtem, világ egyik legszebb fővárosában és annak is az egyik legszebb utcájában találtam magam a , Váci utcában. A divat központjában, tanultam meg járni, beszélni. A romantikus házak, a nyüzsgő tömegek és a csodásabbnál csodásabb üzletek árnyékában. Tehát onnantól kezdve, hogy belecsöppentem az életbe, a Divat világa körül forog az életem.

Talán még járni is alig tudtam, de abban már akkor is biztos voltam, hogy mit mivel szeretnék felvenni.   Középiskolás éveimet egy ruhaipari iskolában kezdtem, ahol megtanultam a ruha tervezés alapjait, és a varrást. Ezzel párhuzamosan elvégeztem egy modell iskolát, ahol elsajátítottam a nőiesség alapjait, sminkelést, helyes tartást, színpadi mozgást, és a személyes stílus kialakítását. Mivel minden információt magamba akartam szívni ami a divattal kapcsolatos ezért az érettségi után, az első szakmámat a Crystal Nails Körmös Akadémián szereztem meg később pedig a Chlips Hairdresser Akadémián fodrásznak tanultam. A körmözés és a fodrászkodás által kerültem először olyan kapcsolatba az Igazi Nőkkel, hogy eleinte csak a véleményemet, később  a segítségemet kezdték el kérni a személyes stílusuk kialakításában. Milyen frizura állna jól nekik, milyen legyen a körömlakkjuk, később aztán ,hogy miben mi illene a személyiségükhöz, hogyan viselkedjenek, és hogy mikor milyen ruhát viseljenek. Nagyon sok félénk, önbizalom hiányos lányból vált magabiztos Nővé. A Mi kell a Nőnek oldalt azért hoztam létre ,hogy mindenki számára elérhetővé váljon a stílus, hogy megértsék, hogy nem csak méreg drága ruhákban lehet egy Nő magabiztos és csinos. A ruhákat magamra vettem fel, hogy aki nem olyan jártas a divatban is lássa, hogy mit mivel lehet felvenni, hogyan előnyös. Akinek megtetszik valami az oldalról a meg is tudja vásárolni a ruhákat, a hétköznapi két lábon a földön járó Nő számára is, elérhető áron.

Jelenleg is képzem magam, Lakatos Márknál tanulok, aki azt gondolom, hogy Magyarországon a szakma legelismertebb alakja. Boldog vagyok, hogy a legjobbaktól kapott tudást át adhatom minden Nőnek, aki változásra, magabiztosságra és megbecsülésre vágyik.

Ha Te is változásra vágysz, írj nekem.

Szandra L. Christina

img_6522.JPG

süti beállítások módosítása